My Hope (JiHope)

Jung Hoseoknak problémái voltak, melyeket egy maszk mögé zárt. A banda nem tudott róla, de ő nem is akarta, hogy tudjanak.

"Félek attól, hogy ki dobnak a bandából. Félek. Nagyon. "

Csak ezek a gondolatok terítették be egész fejét.
A stúdióban ült, egyes egyedül. Az asztalon támaszkodott, teljesen bele merülve a gondolataiba, melyekből nem tudott ki szabadulni.

- "Hyung..." 

Egy lágy hang csapta meg Hoseok fülét. Viszonylag gyorsan kapta tekintetét a fiatalabb fiúra, aki az ajtóban álldogált, bizonytalanol nézve hyungját.

- "Mit keresel itt?"

Hoseok csak ennyit tudott ki nyögni Jiminnek, akit mindig is úgy szeretett, mintha a kis öccse lett volna.

- "Csak hiányoztál."

Hope elmosolyodott, hiába volt olyan állapotban, amiben nem kéne mosolyogni.
Tekintetét vissza emelte telefonjára, amit eddig nézett.

" Úgy nevet, mint egy ló "

" Nem táncol, csak csapkodja a patáit! "

" Ló arca van! "

" J-Horse! "

" Nem kéne ő a bandába! "

Egy könnycsepp gördült végig J-Hope arcán. Jimin egyből oda lépett hozzá, majd végig futatta tekintetét a telefonon, amit aztán le zárt.
Hope ölébe ült, szorosan magához ölelve az idősebbet.

-  "Ne higyj ezeknek, hyung!"

Hoseok vissza ölelte az ölében ülőt.

- "Szeretlek!"

- "Én is hyung! Te vagy az én reményem. Sőt, minden Army reménye. Nagyon szeretlek."

Szipogta ezt a szót. Hoseoknak fájtak a rajongók szavai.
Ne bántsuk őt.