Mindenkinek eljön az életében az a rész, amikor egy hűséges jobb felet kell választanunk magunknak. Egy másik embert, akinek teljes egészében oda adjuk a szívünket, had vigyázzon Ő rá.
Ezzel nem azt akartam mondani, hogy akinek nincsen párja, az eg balfék...de nem tagadom, ebben van némi igazság.
Én például facér vagyok, miközben egy kicsit furán érzem magam, ha az egyik csapat társam - a leges legaranyosabb fiú a világon - a közelembe kerül.
Hibátlan minden egyes porcikája, amiken minden egyes pillanatban legeltetem szingli szemeimet.
Na jó, ez furán hangzott, de akkor is.
Az összes szervem, meg mindenem szingli. Még a vesém is!
Nos, ez pedig még furábban hangzott...Szingli vese...
Szóval, amint mondtam, mindenkinek eljön ez a pillanat a kis keserű életében.
De nekem elfog jönni? Vagy nem? Elfog. Vagy nem.
Még fogalmam sincsen, hogy ezzel kapcsolatban mit is mondhatnék. A bátoroknak áll a világ, de én...én félénknek érzem magam.
Az is vagyok.
Mindennap találkozok vele, mindennap vele vagyok, de mégsem merek elé állni azzal, hogy szeretem.
Egyáltalán hogyan tudtam bele szeretni egy fiúba?
Az emberek változnak.
Én is változtam ezalatt az idő alatt. Teljes mértékben hetero voltam, aztán jött ez a szív döglesztő fenegyerek, és a hálójába uszított.
Vagy talán...Magam mentem be abba a képzeletbeli hálóba.
A szerelem hálójába.
Nyálasan hangzik ehy férfitól, de ez van. Ilyen az élet, mással is megesik.
-"Hyung, miért nem figyelsz rám?"
Már megint ez a kedves hang. A hang, ami teljesen magába szívja a lelkem.
Az Ő hangja.
Lassan felemelem laptopom mögül a fejem. Nem szeretnék vele tuskó lenni...Habár, ő zargat, miközben éppen dolgozom...Vagyis...
Dolgoznék, ha tudnék.
De lehetetlen. Egyszerűen fogalmazva: nem megy!
Mindig csak rajta kattog az eszem! Milliónyi dalt írtam már róla, és még annál is többet. De nem segített rajtam, egy másodpercig sem.
-"Bocsánat, csak éppen dolgozom..."
A mellettem ülő halk s csalódott sóhaja egy kicsit...egy kicsit megrémiszt.
-"Mindig dolgozol, amikor veled szeretnék lenni!"
Rá emelem tekintetem, hiába nem látja, hisz háttal fordult nekem.
Nekem, aki annyira szereti...
Egy kicsit meg mosolygom a dolgot. Olyan édes ilyenkor! Agyon tudnám szeretgetni...Ha lehetne.
De nem lehet.
És nagyon jól tudom, hogy mostanában mindig dolgozgatok, de miatta. Csak miatta, nem más miatt.
-"Sajnálom, tökmag!"
Lehunyt szemekkel hadartam ezt el, egy kicsit megsimogatva tökéletes hátát, mire felszipogott.
Most miért sír?
Megbántottam.
Mivel? Túlságosan is sokat dolgoztam? Nem értem. Olyan...olyan komplikált. Nem egyszerű kibogozni a szálakat.
-"Hyung, veled aludhatok majd este?"
Megdörzsölte piros szemeit, melyben lassan kezdtem elveszni.
Bólintottam.
Ebben a pillanatban jutott el az agyamig, hogy nekem nem kell más, csak Ő. Szöröstűl-böröstűl!
Már semmi más nem kell...
Csak ez a tökéletes fiú, akinek egy hibája sincsen.
Lassan hozzám bújt, mint egy aranyos kiscica. Nem dolgozhatok ebben az idilli pillanatban!
Lecsuktam laptopomat, és az Ő arcát kezdtem kémlelni. Az illata megcsapta orromat...Csodálatos.
Valójában, mindene csodálatos! Az egész lénye!
De..ah...hogy is gondolhatok olyanokat, hogy Ő lesz majd az a bizonyos másik felem?
Hetero.
De én nem.
Könnyes szemeivel rám nézett, és felült az ágyon.
Most miért hagy itt?
-"Hyung, őrülten hiányoztál!"
Suttogva ejtette ki ezeket a szavakat gyönyörű ajkain, melyeket fulladásig csókolnék.
Elmosolyodtam.
-"Te is nekem, picúr!"
Jimin végre mosolygott. Igen, Jiminbe estem bele.
Valahogy...valahogy nem bírtam sosem kiverni a fejemből Őt. Túl szép hozzá.
-"Hyung, kérlek, segítesz nekem valamiben?"
Árgus szemekkel nézett szemeimbe.
-"Természetesen!"
Megsimítottam hátát, miközben lassacskán sikerült kikerülnöm az ágyamból.
Miután felöltöztünk, már úton is voltunk a tánc terem felé.
Igazából nem tudom, hogy miben kéne segítenem neki. A tánca hibátlan.
Amint oda értünk, Ő gyorsan be melegített, majd félősen elém állt.
Nem tudom, mire véljem ezt a viselkedést...
-"Hyung, én...Szeretlek!" -mondta halkan.
Meglepődtem. Nagyon. Sosem hittem volna, hogy szeret.
Soha. Soha. Soha.
-"Én is szeretlek..."-súgtam kellemes mély hangon.
Egy kicsit megijedt ettől a hangnemtől, ezért inkább megcsókoltam.
Nekem Ő kell. Életem végéig vele akarok lenni! Még a sírban is!
Vele akarom leélni ezt a keserves nyomorék életemet.
Vele. Senki mással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése